Mary Elizabeth Frye: Ne jöjj el sírva síromig

https://www.youtube.com/watch?v=rVN1B-tUpgs

Ne jöjj el sírva síromig,
Nem fekszem itt, nem alszom itt!

Ezer fúvó szélben lakom…
Gyémánt vagyok fénylő havon,
Érő kalászon nyári napfény,
Szelíd esőcske őszi estén.

Ott vagyok a reggeli csendben,
A könnyed napi sietségben,
Fejed fölött körző madár,
Csillagfény sötét éjszakán.

Nyíló virág szirma vagyok,
Néma csendben nálad lakok,
A daloló madár vagyok,
S minden neked kedves dolog…

Síromnál sírva meg ne állj;
Nem vagyok ott, nincs is halál.

(ismeretlen szerző fordítása)

Lisa, After Life s3.e6. https://www.imdb.com/title/tt8398600/

-.-

Aya a nagyvárosban

A globális ayahuasca-közösségben széles körben elfogadott gondolat, hogy a gyógyító főzet, mely a „lelkek indájának” is nevezett növényből készül, valójában egy intelligens entitás. Egy európai eredetű, modern, utazó sámán, aki Londonban, Ibizán és az ausztráliai Byron Bayben tart ceremóniákat, így fogalmazott: „Az ayahuasca képviseli a természet saját intelligenciáját, ami napjaink krízishelyzetében ki kellett hogy lépjen az erdőből, hogy magasabb szintű tudatosságra taníthassa az emberiséget.” Eszerint azzal, hogy kilép a dzsungelből, az ayahuasca célja az, hogy a modern civilizációval kapcsolatba lépve esélyt adjon a „nyugati” berendezkedésű embernek arra, hogy érzékelésén és életmódján úgy változtathasson, hogy azt a természet elveivel összhangban legyen képes újratervezni.(…)

Az utóbbi néhány évtizedben az ayahuasca üzenete szépen lassan egyre távolabb jutott az őserdőből, sikeres útja egészen az iparosodott civilizáció központi világvárosaiig vezetett. Itt viszont már nemcsak antropológusok, botanikusok és hippik foglalkoztak vele, hanem felkeltette a tehetős elit, a szoftverfejlesztők, sikeres vállalkozók és általában a kreatív réteg figyelmét is. Reményteli a gondolat, hogy az ayahuasca valahogyan tényleg az őserdő érző lelkét reprezentálja. Ahogyan a gyógyító főzet köré egyfajta globális diaszpóra-hálózat alakul ki, az ayahuasca átadja ősi tudását az emberi fajnak. Nem csak egytől egyig meggyógyít minket, de vissza is tereli az emberiséget helyes és közös útjára, az ökológiai szempontból egészséges látásmód, rugalmasság és a harmonikus egyensúly ösvényére.

Daniel Pinchbeck, Sophia Rokhlin: A lélek indája (Metropolis, 2020)

Gaia

Nézzen a világára…

Csak kóvályognak a szarborította ketreceikben, a szilikon kijelzők álomvilágában élve! Kirajzanak… mint a férgek, a neon toronyházaikból és sokasodnak a kurvák és hazug próféták álomvilágában. Árnyékuk a neon toronyházak falára vet ördögi korrajzot a vakuk villogásában!

Mindegyikük csak hízik és zabál, többet, többet, még többet! Mindgyorsabban zuhanva a mélybe, a pokol tüze felé, ahol majd füstöt és kénkövet hánynak sugárban…

Nézze…

Nézze, miként ajnározzák saját magukat digitális eredményekért! Milyen büszkék az eredményeikre… A belsőégésű motorra… Az atombombára… A demokráciára.

Az akarat mindig behódol a kényszerítő erőnek, már a zigótáknál is! …így tudni lehet, hogy ki az, aki továbbörökít! És nézze… Nézze, hogy hova jutottak! Nézze, ahogy az emberiség újra és újra saját pusztulásáért dolgozik!

Hurrá, a szabad akaratnak!
Hurrá!

Egy halom majom, amely az égő hegyre mászik hogy ne fulladjanak bele az árvízbe! Sáskaként rajzzák körül a Földet, gyorsabban és gyorsabban, míg a légkör tűzbe nem borul!

És maga azt hiszi, megmentheti őket?

Nem…
Nem, nem, nem…

„Annakokáért azokban a napokban keresik az emberek a halált, de nem találják meg azt… és kívánnának meghalni, de a halál elmegy előlük.”

Ha annyira szereti őket akkor imádkozzon, hogy gyors véget érjen az Antropocén kor.

– Barend

Gaia
Fordítás: milren

Szükségünk van-e a kultúrára?

amerikai kisváros

Ebből az életformából nem könnyű kitörni. Amerikai kollégáim meghívtak otthonukba. Tiszta, szép házakban élnek, a ház körül gondozott gyep, nyugodt, békés és szép a környék is. Csak éppen senkit nem látni az utcákon a kocógokon kívül. Talán azért, mert a tulajdonosok kizárólag autóval hagyják el a házukat? Első pillantásra ez tűnik ésszerű magyarázatnak. Később azonban kicsit én is beletanultam abba, amit előtte csak a szomszédaimtól tudtam, hogy mit tesz az ember, ha állása van. Semmi egyebet a munkán kívül.
Egyébként se lenne értelme kijárni a házból. Az utcák üresek. Így aztán az ember hétvégén a bevásárlóközpontba megy. Hova máshova?

Hans Grassmann: Picasso és a Mercedes-Benz avagy mi a fizika? (részlet)

Homeosztatikus világkép

Vecserovszkij bevezette a Homeosztatikus Világegyetem fogalmát (éppen ezt az archaikus és költői szót használta). „A Világegyetem megőrzi szerkezetét” – ez volt kiinduló alapigazsága. Szerinte az energia-megmaradás és az anyagmegmaradás törvénye csupán egyedi megnyilvánulásai a szerkezet megőrződése törvényének. Az entrópia növekedésének törvénye ellentmond a Világegyetem homeosztázisának, s éppen ezért részes nem általános törvényszerűség. Ezt a törvényt egészíti ki az értelem állandó újratermelődésének törvénye. E két résztörvénynek az összekapcsolódása és egymás elleni harca biztosítja végül is a szerkezet megmaradásának általános törvényét.

Ha csak az entrópia növekedésének törvénye létezne, a világegyetem szerkezete eltűnne, eluralkodna a káosz. Másrészt, ha létezne vagy ha csak túlsúlyban lenne az állandóan korszerűsödő és mindenható értelem, megbomlana a világegyetem homeosztázis adta szerkezete. Természetesen ez nem azt jelentené, hogy a világegyetem jobb vagy rosszabb lenne, egyszerűen más lenne, a homeosztatikusság törvénye ellenére, miután az állandóan fejlődő értelem előtt csupán egy cél állhat: a Természet természetének megváltoztatása. Éppen ezért a Világegyetem Homeosztázisának lényege az entrópia növekedése és az értelem fejődése közötti egyensúly fenntartásában van. Ezért nincs és nem lehet szupercivilizáció, mivel a szupercivilizáción éppen hogy azt az értelmet értjük, mely olyan szintig fejlődött, hogy már kozmikus méretékben felülkerekedik az entrópia növekedésének törvényén. S mindaz, ami most velünk történik, nem más, mint a Homeosztatikus Világegyetem első reakciója arra a fenyegetésre, hogy az emberiség szupercivilizációvá válhat. A világegyetem védekezik.

Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Egymilliárd évvel a világvége előtt (részlet)

Tuskó Lady búcsúlevele

Margaret Coulson tüdőrákban halt meg. Halála előtt írt egy levelet:

Minden találkozás a barátainkkal távozással kell hogy véget érjen, így, barátaim, ma elbúcsúztunk. Ez az élet. Nem áll érdekünkben, hogy figyelmen kívül hagyjuk a tényeket vagy bujkáljunk előlük, akkor hát miért tennénk? Az élet az, ami: ajándék, melyet egy időre kölcsönkapunk – mint egy könyvtári könyvet -, és végül vissza kell adnunk. Hogyan forgassuk hát e kötet lapjait? Ha képesek lennénk szem előtt tartani, hogy nem a miénk – csak a gondjainkra van bízva, hogy tanulmányozzuk, tanuljunk belőle -, akkor talán másképp bánnánk vele, amíg a birtokunkban van. Mit kezdhetünk hát egy drága barát értékes ajándékával? Ezt a kérdést fontos feltennünk, és a mai nap különösen alkalmas erre.

Elménk csak jár, megállás nélkül. Feltűnt már ez nektek? Csak gondolkodunk, gondolkodunk, míg bele nem tekerjük magunkat a földbe, mint egy laposcsavart. A tuskóm azt üzeni: Minden kérdésünkre megtaláljuk a választ a szélben, a fákban, a kövekben és a vízben.

Senki sem áll támasz nélkül. Mindenkin lehet segíteni. Jól felkutatni azokat, akiknek szükségük van ránk, hogy a javukat szolgálhassuk. Ajánlom, hogy tegyetek így. Semmi sem lehetetlen, ha erősen akarjuk. Ne szomorkodjatok. Boldogítson benneteket az a tudat, hogy van még egy napotok megtenni, amit meg kell tennetek. Hiszen napjaink száma véges.

Erre a világra születtünk, és nem másikra. Nem tökéletes, olyan, amilyen. E világ szolgál nekünk néhány egyszerű igazsággal. Javunkra válnak, ha elfogadjuk őket, de van köztük néhány, ami nyugtalanít vagy megrémít minket. Például: nincs világosság sötétség nélkül – és ez sokunkat aggaszt -, ám enélkül hogyan tudnánk megkülönböztetni őket? Minden napunk fele sötétségben telik; tetszik vagy sem, ezzel meg kell békülnünk. Tekintheted azt metaforának. Sokan tesznek így. Én tényként kezelem. A metaforák gyönyörűen fogalmazzák meg az igazságot. Ahogy a tények is. Mindkettő azt mondja el, hogy az idő – sötétség, világosság – körbeforog. Áthaladunk rajta, gyakran csak mint utasok, ám ha nyitott szemmel tesszük, utunk során bőven van mit tanulnunk. Az utazó többet tanul, mint az utas. Mikor eljön a sötétség, az utazó megtanulja, hogy ne féljen, mivel tudja, hogy a világosság visszatér, Bárki, aki eltöltött már egyedül egy éjszakát az erdőben, tudja ezt.

Ha javasolhatok valamit: Ha a sötét idő jön, pont ahogy éjjel is tennéd, őrizd a fényt belül. Vannak olyanok, tanúsíthatom, akiknek ez már sikerült. Idővel megtanulod felismerni a világosságot magadban és másokban is. Imigyen találtok majd egymásra. Együtt a világosságot erősebbé teszitek.

Ennek igazságában oly biztos vagyok, mint abban, hogy eljön a virradat: A sötétség mindig meghajol a világosság előtt, ha a világosság elég erős.

Mark Frost: Twin Peaks – Az utolsó dosszié (részlet)

Ötödik pecsét

Aki sokat szenvedett és élete során megjárta már a halál mezsgyéjét, az tudja, hogy semmi sem menti meg inkább a rossztól és a bűntől, mint a szenvedés maga. Ne tartóztasd meg magad a szenvedéstől, mert ez az útja annak, hogy jó lehess. Ez az egyetlen mód, hogy végítéletkor ott lehess majd a kiválasztottak között, akiknek jelenlétében János jelenésének angyala feltöri majd az ötödik pecsétet.

Keszei Károly / Az ötödik pecsét (részlet)

Katonák

Ismeretlenül vagyok itt olyan emberekkel, akik nemigen hiányoznak senkinek. A legtöbben a társadalom legaljáról jöttek. Olyan kis helyekről, hogy sosem hallottam róluk. Kimaradtak az iskolából és ha szerencséjük van és megússzák, várja otthon őket egy gyári állás. A legtöbbjüknek semmije sincs, szegények. Nem kellenek senkinek. Mégis harcolnak a mi társadalmunkért és a szabadságunkért. Furcsa, nem? Ott vannak a sor legvégén és ezt ők is tudják. Maguk is állatoknak tartják magukat, mert ezt csak az állat tudja elviselni, ember nem. De ilyen kiváló embereket még nem láttam, nagyi. Ők Amerika szíve-lelke.

A szakasz / Chris levele a nagymamájának (részlet)

36 igaz ember

A haszid tanításokban gyakran idéznek egy régi zsidó legendát, amely szerint harminchat igaz ember él a földön. Nem tudnak egymásról, s nem tudnak küldetésükről sem. Az igazak többnyire szegény, egyszerű, hétköznapi emberek: munkások, parasztok, vízhordók, stb., de „rajtuk nyugszik a világ”. Ők „ama kegyhelyek, melyek felfogják a világ minden szenvedését… Ha csak egy hiányozna közülük, a világ elpusztulna a szenvedésekben”. Az igazakat sohasem ismeri fel a többi ember. Az irgalmatlan szükség idején megjelennek, teljesítik kötelességüket, és meghalnak.

Simon Wiesenthal: A gyilkosok közöttünk járnak (részlet)