Katonák

Ismeretlenül vagyok itt olyan emberekkel, akik nemigen hiányoznak senkinek. A legtöbben a társadalom legaljáról jöttek. Olyan kis helyekről, hogy sosem hallottam róluk. Kimaradtak az iskolából és ha szerencséjük van és megússzák, várja otthon őket egy gyári állás. A legtöbbjüknek semmije sincs, szegények. Nem kellenek senkinek. Mégis harcolnak a mi társadalmunkért és a szabadságunkért. Furcsa, nem? Ott vannak a sor legvégén és ezt ők is tudják. Maguk is állatoknak tartják magukat, mert ezt csak az állat tudja elviselni, ember nem. De ilyen kiváló embereket még nem láttam, nagyi. Ők Amerika szíve-lelke.

A szakasz / Chris levele a nagymamájának (részlet)

36 igaz ember

A haszid tanításokban gyakran idéznek egy régi zsidó legendát, amely szerint harminchat igaz ember él a földön. Nem tudnak egymásról, s nem tudnak küldetésükről sem. Az igazak többnyire szegény, egyszerű, hétköznapi emberek: munkások, parasztok, vízhordók, stb., de “rajtuk nyugszik a világ”. Ők “ama kegyhelyek, melyek felfogják a világ minden szenvedését… Ha csak egy hiányozna közülük, a világ elpusztulna a szenvedésekben”. Az igazakat sohasem ismeri fel a többi ember. Az irgalmatlan szükség idején megjelennek, teljesítik kötelességüket, és meghalnak.

Simon Wiesenthal: A gyilkosok közöttünk járnak (részlet)

Ősi Istenek

A Biblia azt írja, Isten megteremtette az eget és a földet. De miből teremtette? Nyilvánvaló, a gondolatból, a képzeletből, az akaratból, ha úgy tetszik. A Biblia ezután azt mondja: És megteremtette Isten az embert a saját képmására. Ez nem azt jelenti, hogy az ember rendelkezik az összes isteni tulajdonsággal, csak kisebb mértékben? Ezért hát, ha Isten mindenhatóságában képes volt az elméjével megteremteni a világegyetemet, akkor az emberi elme, amely hasonlatos Istenéhez és annak részese itt, a Földön, még ha végtelenül kisebb léptékben, de ugyanúgy képes az akaraterejével teremteni, nem?

Vegyük például a kezdetek kezdetén létező ősi isteneket! Ki tudja, talán őket is az ember teremtette! És ha már megteremtődtek, ki tudná megmondani, hogy nem fejlődtek-e pusztító lényekké, akik kikerültek teremtőik hatalma alól? Ha ez igaz, akkor az egyetlen mód, hogy elpusztítsuk őket, ha többé már nem hiszünk bennük. Talán ezért haltak ki az ősi istenek is, amikor az emberek a keresztény hit felé fordultak.

Mearle Prout: A féreg háza (részlet)

Szörnyű igazságok

Vannak igazságok, amelyek a szavak alkotta felszín alatt rejtőznek. Igazságok, amelyek figyelmeztetés nélkül bukkannak elő, mint a tengeri szörny háta, majd el is tűnnek. Az éneklés és a dal számomra az útkeresés, hogy a felszínre tudjam csalogatni a szörnyet. Hogy megteremtsem a helyet, ahol a lény képes átszakítani a mindannyiunk által ismert valóság határát. Ez a csillogó hely, ahol a képzelet és a valóság találkozik, ez az, ahol a szerelem, a könnyek és az öröm léteznek.

Ez az a hely.

Ez az, ahol élünk.

Nick Cave / 20000 nap a Földön (részlet)

A rend

Mindenben megnyilvánul egy bizonyos rend, amely része a mi világmindenségünknek. Ez a rend szimmetrikus, elegáns, kecses – ugyanazok a tulajdonságok vannak meg benne, mint azokban a dolgokban, amelyeket az igazi művész megörökít. Látni lehet az évszakok egymásra következésében, abban, ahogy a homok fodrozódik, látni lehet a karbolcserje ágaiban-bogaiban, levelei mintázatában. Utánozni igyekszünk ezt a rendet életünkben és társadalmunkban, keressük a vigaszt és erőt adó ritmusokat, táncokat, formákat. Érezni lehet azonban azt is, hogy a végső tökély megtalálása veszélyt hordoz. Nyilvánvaló, hogy a végső rend belemerevedik önmagába. Az ilyen tökéletességben minden a halál felé tart.

Irulan hercegnő: Muad-Dib összegyűjtött mondásai

Frank Patrick Herbert: A Dűne

Befolyások hatása alatt

A szülők,  tudatosan vagy sem, de születésüktől fogva tanítják gyermekeiket arra,  hogy viselkedjenek,  gondolkodjanak, érezzenek és érzékeljenek. Nem könnyű dolog kiszabadulni ezeknek a  befolyásoknak a hatása alól,  ugyanis mélyen felszívódnak, és az élet első két vagy három évtizedében szükségesek a biológiai és társadalmi fennmaradáshoz. A felszabadulás  csak azért lehetséges egyáltalán, mert az egyén induláskor autonóm állapotban van, azaz képes a tudatosságra, a  spontaneitásra és  intimitásra, és bizonyos fokig megválaszthatja, hogy a szülői tanítások milyen részeit fogadja majd el.  Az élet korai szakaszában,  bizonyos  sajátos pillanatokban dönti el, hogyan fog a szülői tanításokhoz alkalmazkodni. Az alkalmazkodásban azért maradhatnak hézagok, mert a döntések természete olyan, hogy nem megváltoztathatatlanok; kedvező körülmények között módosíthatók.

Autonómiáról tehát akkor beszélhetünk, ha megszabadultunk a tárgy lényegétől idegen dolgoktól. Ezeknek a dolgoknak az elvetése azonban sohasem végleges: állandó harc folyik azért, hogy vissza ne süllyedjünk a régi állapotba.

Először is meg kell szabadulni a törzsi vagy családtörténeti hagyományok teljes ballasztjától. Ezután el kell vetni az egyénileg ható szülői, társadalmi és neveltetési hatásokat. Ugyanezt kell tenni nagyban a modern társadalom követelményeivel, és végül – részlegesen vagy teljesen – fel kell áldozni a közvetlen társadalmi környezetből származó előnyöket. Fel kell továbbá adni az önkényeztetésnek és a jutalmaknak a könnyű módozatait. Ezen az úton járva az egyénnek olyan  személyes és  társadalmi kontrollhoz kell eljutnia, hogy – talán csak az álmok kivételével– szabadon választhasson a különböző viselkedéscsoportokból. Ekkor megérett arra, hogy játszmamentes kapcsolatokat építsen ki. Ezen a ponton kibontakoztathatja autonómiára való képességeit. Ez az egész felkészülési szakasz lényegében nem egyéb, mint hogy barátságosan búcsút veszünk a szülőktől (és egyéb Szülői befolyásoktól);  alkalmasint majd újra  találkozhatunk velük,  egészen kellemesen, de többé már nem uralkodnak fölöttünk.

Az emberi élet így fest: az idő kitöltésének folyamata, amely mindaddig tart, amíg a halál vagy a Mikulás el nem érkezik, s amelynek során az ember sovány kis választékból választhatja ki, ha egyáltalán van ilyen választéka, hogy a hosszú várakozás idején milyen tranzakciókat  bonyolítson le  –  e kép persze  közhelyszerű, de korántsem végső válasz. Egyes szerencsés embereknek megadatik valami, ami nem szorítható be a viselkedés egyetlen osztályába sem, s ez a tudatosság; valami, ami felülemelkedik azon, amit a múlt beprogramoz, s ez a spontaneitás; valami, ami több jutalmat nyújt, mint a játszmák, s ez az intimitás. De mindhárom ijesztő, sőt kockázatos lehet azoknak, akik nincsenek rá felkészülve. Ők talán jobban járnak, ha megoldásaikat a társas cselekvésnek valami olyan népszerű technikájában keresik, mint például az “együttesség”. Ez azt jelenti, hogy az emberi faj számára nincs, de tagjai számára van még remény.

Eric Berne: Emberi játszmák (befejező rész)

20 perc

Egy kínainak, aki éppen beszállni készült a földalattiba a vele tartó európai származású amerikai  felhívta a figyelmét arra,  hogy megtakaríthatnának húsz percet, ha expresszbe szállnának. Ezt meg is tették. Amikor a Central Parknál, kiszálltak, a kínai – barátja legnagyobb meglepetésére – leült egy padra. “Ugyanis megtakarítottunk húsz percet – magyarázta a kínai –, így megengedhetjük magunknak, hogy ezt az időt itt töltsük el, és élvezzük mindazt, ami körülöttünk adódik.”

Eric Berne: Emberi játszmák (részlet)

A jó és a rossz

Sok ember egymaga dönt arról hogy mi a jó és mi a rossz. De ha a te véleményed nem egyezik a szomszédodéval, az vitához vezet. Háborúk törnek ki azért, mert mindenki Istent akar játszani. De az emberi faj nem erre lett teremtve.

The shack (A viskó)

Üvöltés

Mindannyian hátrahagyottak vagyunk és mindannyian hátrahagyunk másokat. Vagy így, vagy úgy. Az emberek a legnagyobb jó szándékkal mondogatják egymásnak, hogy lépj tovább, majd az idő mindent begyógyít. De létezik olyan veszteség is, amelyet az idő csak elmélyít, megfeketít és beleéget a személyiségedbe az évekkel. Tudsz élni vele, tudsz mosolyogni, tudsz újra boldog lenni, de illúziókba már nem ringatod magad, hisz tudod jól, hogy néha a felszínre tör és el akar nyelni. Az embert nem csak a sikerei és nem csak a boldog pillanatai formálják. Az emlékeink szépíthetik a múltat és törölhetnek bejegyzéseket, építhetünk színházakat magunk köré és viselhetünk ezerféle álarcot, hogy megtévesszük a körülöttünk állókat, a jelképes közönségünket, de összességében nem teszünk ezzel mást, csupán láncra verjük a bennünk lévő szörnyeteget. Mert félünk elengedni azt és elszakadni tőle. Pedig a láncra vert szörnyeteg mindig a legdühösebb, legveszélyesebb. Ezért üvöltünk legbelül mind.

Retroshock: A hátrahagyottak (részlet)