Kosztolányi Dezső: Légy csak magad

A világ ellen

Légy csak magad, ne fuss az istenekhez,
A végtelenbe lökve – járj magad.
Az ember a tömeg zajába elvész,
De a magány habtengerén szabad.

Légy csak magad te, a magány igazság,
Szakítsd el az álság ruházatát,
Az ember itt magába vívja harcát,
Nem jön segítni őt hazug barát.

Légy csak magad, a harc, s veszély között.
Küzdj, s vessz el úgy, mint a hajótörött,
Ki fuldokolva csap le a habokra.

S egy óceánnal száll ki zordonul
S büszkén vesz el, amíg a víz lenyomja,
Mert rája mégis egy tenger borul!

Élet a halál után

Iron Maiden: Live after death

Iron Maiden: Live after death

Iron Maiden: Live after Death, H.P. Lovecraft

H. P. Lovecraft’s The Nameless City:

“That is not dead which can eternal lie
Yet with strange aeons even death may die.”

azaz…

H.P.Lovecraft: Névtelen város

„Meghalni nem halhat meg az, mi örökké áll,
számtalan korok során enyészik a halál.”
(ford. Kornya Zsolt)

Az öregedés

Barney Ross

Tudjátok, nem szívesen mondom ezt ki, de volt idő, amikor ti voltatok a legjobbak. Talán még most is ti vagytok. De semmi sem tart örökké. Bármennyire fáj is, a jövő már nem a miénk. Sajnálatos módon, őskövületek vagyunk.

Barney Ross / The Expendables 3

Lenyomatok

The Developer, A hívó

Mindenki formálja maga körül a valóságot. Ha belekarcolok valamibe, annak látható lenyomata lesz. Ha maga lelőne, az érzelmek erős kisugárzásának lenyomatát megőriznék a tárgyak. Csak tudni kell olvasni a lenyomatot.

The Developer

Irodalomégetés

Ray Bradbury

(…)Hogyan is várhatnám, hogy ismerje az áldott emlékű Mr. Poe-t? Régen meghalt, Lincoln előtt. Összes könyvét elégették a Nagy Tűzben, harminc évvel ezelőtt, 1975-ben. (…) Őt és Lovecraftot és Hawethorne-t és Ambrose Bierce-t és a rémület és fantázia és borzalom összes meséit, és ami azt illeti, a jövő meséit is, mind elégették. Könyörtelenül. Törvényt hoztak. Ó, igen, kicsiben kezdődött. 1950-ben és 60-ban még csak egy homokszem volt. Cenzúrázni kezdték a rajzos regényeket és a detektívregényeket, és természetesen a filmeket, innen vagy onnan, hol az egyik, hol a másik csoport, politikai elfogultság, vallási előítélet, szakszervezeti nyomás alapján. Mindig akadt kisebbség, amely félt valamitől, a nagy többség pedig félt a sötéttől, félt a jövőtől, félt a múlttól, félt a jelentől, félt önmagától és önmaga árnyékától. (…)

Féltek a “politika” szótól (amely egyébként, mint hallom, a kommunizmus szinonímája lett a reakciósabb elemek közt, és a szó használata életveszélyt jelentett), és hol egy csavart húztak meg, hol egy szelepet szorítottak le, egy lökés, egy húzás, egy nyomás, és a művészet és irodalom hamarosan egy nagy kötélfonat fonásához hasonlított; itt copfokba csavarintják, ott csomókba kötik, és minden irányba szétdobják, amíg minden rugalmasságát, minden ízét elveszíti. Azután a filmfelvételeket korlátozták, bezárták a színházakat, és a nyomdák összezsugorodtak, és az olvasnivaló hatalmas Niagarájából a “tiszta” anyag alig szivárgó cseppjei maradtak. Ó, még a “menekülés” szó is radikális volt, én mondom magának. (…)

Azt mondták, hogy minden ember nézzen szembe a realitással. Nézzen szembe az Itt-tel és a Most-tal! Ami nincs, annak el kell tűnnie. Röptében le kell lőni az összes gyönyörű irodalmi hazugságot és a szárnyas képzeletet. Aztán egy vasárnap reggel, vagy harminc éve, 1975-ben, felsorakoztatták őket egy könyvtár falához, falhoz állították Mikulás Apót és a Fejetlen Lovast és Hófehérkét és a Nagyszakállú Manót és Lúdanyót, ó, micsoda nyomorúság!…, és lelőtték őket, és elégették a papírvárakat és a békakirályfikat és az öreg királyokat és az embereket, akik boldogan éltek, míg meg nem haltak, mert persze tény volt, hogy senki sem élt boldogan, míg meg nem halt, és a hol volt, hol nem volt többé sehol sem volt. És a Fantomriksa hamvait szétszórták Ózzal, a csodák Csodájával együtt. És a Glindának, és Ozmánnak a csontjait feldarabolták, és Szivárványtündért színképelemzőbe szórták, és Babszem Jankót felszolgálták gesztenyepürének egy biológusbálon. Az Égigérő Fát megfojtotta a bürokrácia bojtorjánja. Csipkerózsikát egy tudós csókja ébresztette fel, és az injekcióstű végzetes szúrásától kiszenvedett. És Alice-t megitatták valamivel egy üvegből, amitől olyan kicsi lett, hogy többé már nem tudta kiáltani, hogy “Furcsul, egyre furcsul!” és a tükröt betörték egy kalapáccsal, és elpusztították Szív királyt meg a hamis Teknősbékát!

Ray Bradbury: Usher-ház (részlet)

Civilizáció

Rust Cohle

Úgy gondolom, az ember öntudatra ébredése az evolúció egyik legnagyobb hibája volt. Túlságosan is öntudatosak lettünk. A természet olyat teremtett, amit elkülönített magától. A természet törvényei szerint nincs is létjogosultságunk. Annak az illúziója alatt sínylődünk, hogy van saját identitásunk, amit az érzékszervi tapasztalataink és az érzéseink alakítanak. Úgy vagyunk programozva, hogy azt higgyük, mindenki lehet valaki, pedig valójában mindenki egy senki. Szerintem, a becsülendő dolog a fajunktól az lenne, ha megtagadnánk a programozásunk, nem szaporodnánk, kéz a kézben tartanánk a kihalás felé az utolsó éjfélkor, fivérek és nővérek, elfogadva a kegyetlen sorsunk.

Rust Cohle, True Detective: The Long Bright Dark

Az orvos

Dr Kyrie

Az orvos olyan ember, aki olyan gyógyszert ír fel, amit csak alig ismer. Betegségekre, amikről szinte semmit sem tud. Teljesen vadidegen embereknek.

Dr. Kyrie /  Escape Plan

Megszilárdulás

Stalker

Az ember, amikor megszületik, gyenge és hajlékony, amikor meghal, kemény és rideg. A növekvő fa zsenge és hajlékony, ha kiszárad és megmerevedik, elpusztul. A keménység és az erő a halál kísérői. A hajlékonyság és a gyöngeség a lét frissességét fejezi ki. Ezért nem győzhet az, ami megszilárdult.

Stalker / Stalker