Szövetséges, ősalalak

Szövetséges, ősalalak

Találkozás

Háromféle lény létezik. Az egyik nem adhat semmit, mert semmije sincs; a másik legfeljebb jól rád ijeszt; a harmadiknak viszont ajándékai vannak. Ez utóbbi az igazi szövetséges, a titkok átadója. Ez a lény csaknem megközelíthetetlen, elhagyatott helyeken él. Ha találkozni akar vele az ember, távolra kell utaznia, és mindig egyedül. Amikor odaér erre a messzi, magányos helyre, végre kell hajtania az előírt mozdulatokat. Le kell ülnie a tűz elé, és ha árnyat lát, szedelőzködhet. Akkor azonban maradnia kell, ha olyan erős szél kerekedik, hogy kialszik a tűz, és négyszeri kísérletre sem lehet újra meggyújtani, vagy egy közeli fáról letörik egy ág. Ez utóbbi esetben persze nem elég, hogy a hangot hallja; meg kell győződnie arról, hogy az ág valóban letört. Az is intő jel, ha kövek gördülnek vagy kavicsok zuhannak a tűzbe, egyáltalán, ha bármilyen ismétlődő zajt hall. Ekkor el kell indulni abba az irányba, ahonnan a zaj jön, és menni mindaddig, amíg a szellem fel nem fedi magát.

Egy ilyen lény többféle módon is próbára teheti a harcost. Lehet, hogy a legijesztőbb külsőt felöltve váratlanul elébe toppan, esetleg megragadja hátulról, és órákig nem ereszti. Az is előfordulhat, hogy rádönt egy fát. Ezek valóban veszélyes erők, és – jóllehet közvetlenül nem ölhetnek meg egy embert – közvetve a halálát okozhatják, például úgy, hogy halálra rémítik, ráejtenek egy súlyos tárgyat, vagy olyan hirtelen toppannak elő, hogy az ember megbotlik, és belezuhan egy szakadékba.

Ha az ember nem megfelelő körülmények között találkozik a szövetségessel, bukjon a földre és maradjon úgy reggelig. Ha megfelelő az idő, akkor az embernek minden bátorságát összeszedve, meg kell ragadnia vagy üldözőbe kell vennie őt, mielőtt még a fordítottja történne. A hajszában fáradhatatlannak kell lenni. Ezután következik a küzdelem. A földre kell szorítani a szellemet, és ott tartani mindaddig, amíg át nem adja erejét.

Ősalak

Mindennek megvan a maga ősalakja. A varázslókat az álmodásuk egyenesen az emberi ősalakhoz vezeti, ami nem valamiféle elvont fogalom, hanem maga is önálló létező; bizonyos alkalmakkor, amikor telítettek vagyunk erővel néhányan megpillanthatjuk, egyszer azonban mindannyiunknak megmutatkozik: a halálunk pillanatában. Az emberi ősalak forrás, az ember eredete, a segítsége nélkül az életerő képtelen volna emberi formában megjelenni.

Ha elég személyes ereje van az embernek, megpillanthatja az emberi ősalakot, akkor is, ha nem varázsló; ilyenkor azt mondja az ember, hogy meglátta Istent. Isten nem más, mint az emberi ősalak.