1984-ben a prumirimi sámán így vélekedett. “Ebben a faluban én szoktam nevet adni a gyerekeknek. Most azért nem veszek részt a mongarain, mert sok a fehér ember. Elvész az ember ereje, a fehér ember gúnyolódik, azt mondja, »ágyékkötős« indián, azután meg pipás indián, meg kuruzsló. Ezért nem csinálom, csak akkor, ha nincsenek fehér emberek.

Én ezt nem felejthetem el soha, mert Nhanderu istentől kaptam. Ez erőt ad az embernek, kell hozzá pipa és dohány is. Csak azok tudnak énekelni, akik már igen korán szívnak a pipából. A füst megtisztít, szívjuk a füstöt, megtisztul a testünk. Mindezt a fehér ember nem tudja, nevet rajtunk.”

Csiripi sámán: „Mi mai sámánok bizony keveset teszünk, hogy énekeljünk, azaz csaknem mindig kudarcba fulladnak erőfeszítéseink. A Mindenség Urától már nem kapunk énekeket (ihletet). Hogyan is énekelnénk? Egyik reggel arra ébredek, hogy a függőágyban fekszem, s arról énekelek, amit a Túlvilágon kaptam. Mit csinálsz? – kérdi a feleségem. Nincs itthon zsír és só a főzéshez… Erre föl kell kelnem, tele vagyok haraggal, s így nem tudok énekelni.

Hogyan kaphatnánk ihletet, hogyan szerezhetünk tudást a Túlvilág Számos Dolgának Urától, ha mi sámánok éneklés helyett az ültetvényen kell hogy dolgozzunk, hogy családunk ne éhezzen. Mert már nem tisztelnek bennünket, dolgoznunk kell, hogy úgy öltözködjünk, mint a paraguayiak, mivel még a saját parasztjaink is gúnyolódnak a tánchoz használt rituális ékszereink miatt. Éneklés helyett dolgoznunk kell, hogy húst vásároljunk, mert mostanában a Nagy Vaddisznó Ura megakadályozza, hogy a vaddisznók és más állatok csapdáinkat megközelítsék, bármennyit is táncolunk.”