Kázmér és Huba, Bill Watterson
Lenyomatok
Mindenki formálja maga körül a valóságot. Ha belekarcolok valamibe, annak látható lenyomata lesz. Ha maga lelőne, az érzelmek erős kisugárzásának lenyomatát megőriznék a tárgyak. Csak tudni kell olvasni a lenyomatot.
Irodalomégetés
(…)Hogyan is várhatnám, hogy ismerje az áldott emlékű Mr. Poe-t? Régen meghalt, Lincoln előtt. Összes könyvét elégették a Nagy Tűzben, harminc évvel ezelőtt, 1975-ben. (…) Őt és Lovecraftot és Hawethorne-t és Ambrose Bierce-t és a rémület és fantázia és borzalom összes meséit, és ami azt illeti, a jövő meséit is, mind elégették. Könyörtelenül. Törvényt hoztak. Ó, igen, kicsiben kezdődött. 1950-ben és 60-ban még csak egy homokszem volt. Cenzúrázni kezdték a rajzos regényeket és a detektívregényeket, és természetesen a filmeket, innen vagy onnan, hol az egyik, hol a másik csoport, politikai elfogultság, vallási előítélet, szakszervezeti nyomás alapján. Mindig akadt kisebbség, amely félt valamitől, a nagy többség pedig félt a sötéttől, félt a jövőtől, félt a múlttól, félt a jelentől, félt önmagától és önmaga árnyékától. (…)
Féltek a “politika” szótól (amely egyébként, mint hallom, a kommunizmus szinonímája lett a reakciósabb elemek közt, és a szó használata életveszélyt jelentett), és hol egy csavart húztak meg, hol egy szelepet szorítottak le, egy lökés, egy húzás, egy nyomás, és a művészet és irodalom hamarosan egy nagy kötélfonat fonásához hasonlított; itt copfokba csavarintják, ott csomókba kötik, és minden irányba szétdobják, amíg minden rugalmasságát, minden ízét elveszíti. Azután a filmfelvételeket korlátozták, bezárták a színházakat, és a nyomdák összezsugorodtak, és az olvasnivaló hatalmas Niagarájából a “tiszta” anyag alig szivárgó cseppjei maradtak. Ó, még a “menekülés” szó is radikális volt, én mondom magának. (…)
Azt mondták, hogy minden ember nézzen szembe a realitással. Nézzen szembe az Itt-tel és a Most-tal! Ami nincs, annak el kell tűnnie. Röptében le kell lőni az összes gyönyörű irodalmi hazugságot és a szárnyas képzeletet. Aztán egy vasárnap reggel, vagy harminc éve, 1975-ben, felsorakoztatták őket egy könyvtár falához, falhoz állították Mikulás Apót és a Fejetlen Lovast és Hófehérkét és a Nagyszakállú Manót és Lúdanyót, ó, micsoda nyomorúság!…, és lelőtték őket, és elégették a papírvárakat és a békakirályfikat és az öreg királyokat és az embereket, akik boldogan éltek, míg meg nem haltak, mert persze tény volt, hogy senki sem élt boldogan, míg meg nem halt, és a hol volt, hol nem volt többé sehol sem volt. És a Fantomriksa hamvait szétszórták Ózzal, a csodák Csodájával együtt. És a Glindának, és Ozmánnak a csontjait feldarabolták, és Szivárványtündért színképelemzőbe szórták, és Babszem Jankót felszolgálták gesztenyepürének egy biológusbálon. Az Égigérő Fát megfojtotta a bürokrácia bojtorjánja. Csipkerózsikát egy tudós csókja ébresztette fel, és az injekcióstű végzetes szúrásától kiszenvedett. És Alice-t megitatták valamivel egy üvegből, amitől olyan kicsi lett, hogy többé már nem tudta kiáltani, hogy “Furcsul, egyre furcsul!” és a tükröt betörték egy kalapáccsal, és elpusztították Szív királyt meg a hamis Teknősbékát!
Ray Bradbury: Usher-ház (részlet)
Civilizáció
Úgy gondolom, az ember öntudatra ébredése az evolúció egyik legnagyobb hibája volt. Túlságosan is öntudatosak lettünk. A természet olyat teremtett, amit elkülönített magától. A természet törvényei szerint nincs is létjogosultságunk. Annak az illúziója alatt sínylődünk, hogy van saját identitásunk, amit az érzékszervi tapasztalataink és az érzéseink alakítanak. Úgy vagyunk programozva, hogy azt higgyük, mindenki lehet valaki, pedig valójában mindenki egy senki. Szerintem, a becsülendő dolog a fajunktól az lenne, ha megtagadnánk a programozásunk, nem szaporodnánk, kéz a kézben tartanánk a kihalás felé az utolsó éjfélkor, fivérek és nővérek, elfogadva a kegyetlen sorsunk.
Rust Cohle, True Detective: The Long Bright Dark
Az orvos
Az orvos olyan ember, aki olyan gyógyszert ír fel, amit csak alig ismer. Betegségekre, amikről szinte semmit sem tud. Teljesen vadidegen embereknek.
Dr. Kyrie / Escape Plan
Megszilárdulás
Az ember, amikor megszületik, gyenge és hajlékony, amikor meghal, kemény és rideg. A növekvő fa zsenge és hajlékony, ha kiszárad és megmerevedik, elpusztul. A keménység és az erő a halál kísérői. A hajlékonyság és a gyöngeség a lét frissességét fejezi ki. Ezért nem győzhet az, ami megszilárdult.
Stalker / Stalker
Biztonság
A biztonság többnyire csak babona, mivel ez nem létezik a természetben. Az ember ivadékai pedig egészében sosem tapasztalhatják meg. (Helen Keller)
Dr. Spencer Reid / Criminal Minds: Amplification
Mark Frechette
Michelangelo Antonioni 1970-ben készítette el a Zabriskie Point c. filmjét. Nem akart hivatásos színészeket a két főszerepre, így rengeteg jelöltet megnézett a különféle színi stúdiókban. Mark Frechette akkoriban bostonban volt ács, aki éppen egy underground lap (Avatar) szerkesztésével foglalkozott. Az újság mögött egy Mel Lyman nevű ember állt, aki kultuszt épített fel maga köré és számos ember vált a kommunájának a tagjává. Ide lépett be Frechette is.
Állítólag egyszer egy buszmegállóban állva ordibálta a “motherfucker” szót, ekkor figyelt fel rá Antoini és hívta el egy interjúra, ami után megkapta a férfi főszerepet.
A film forgatása után Mark visszatért Daria Halprin-al (a női főszereplő) a kaliforniai kommunába, ahol 2 évig éltek együtt. Halprin kiábrándult Lyman tanaiból és a kommunából, otthagyta őket. Megismerkedett az akkor már jó nevű színész-rendező Dennis Hopperrel, akihez 1972-ben feleségül ment.
Mark 1973-ban bankrablásba keveredett, melynek során egyik társát (Christopher “Herc” Thien) a rendőrök lelőtték. Őt fegyverrel a kezében elkapták (nem volt golyó a tárban), 15 év börtönbüntetést kapott. A börtönben hunyt el tisztázatlan körülmények között 1975. szeptember 27-én. Az egyik verzió szerint szökni próbált, és agyonlőtték. A másik verzió szerint súlyemelés közben egy kb. 70 kilós súly a nyakára esett, amitől megfulladt. Állítólag ekkoriban depresszióban szenvedett.
Mark tragédiáját a külföldre emigrált magyar filmrendező, Magyar Dezső így idézte fel. „Az első barátom például Mark Frechette, a Zabriskie Point főszereplője volt. Akartunk csinálni egy filmet, a Bűn és bűnhődés egy részletét adaptáltuk, mert úgy éreztük, Amerika igazi dosztojevszkiji világ. Mark kijelentette, hogy szerez pénzt a filmre Bostonban. Kétnaponként telefonált, s mindig azt mondta: a pénz már majdnem megvan. Egyik nap felhívott, hogy másnapra hozza az ötmillió dollárt. Óriási! Este néztem a tévét, egyszer csak azt mondja a bemondó, hogy talán emlékeznek még, hölgyeim és uraim, arra a fiatalemberre, ácsból lett színészre, Mark Frechette-re, aki Michelangelo Antonioni Zabriskie Pointjában játszott? Ma este fegyveres rablást követett el Bostonban, agyonlőtt két őrt, letartóztatták. Később 30 év börtönre ítélték. De a történetnek még nincs vége. A börtönben írt egy darabot a Watergate-botrányról, óriási sikerrel előadta a fegyencekkel. Kb. egy év múlva »szökés közben« lelőtték. Hát, ez is Amerika.” (Filmkultúra, 1987. március, 40. o.)
Charles David Lewis, Jr.
A Warrior (A végső menet) c. film végén szerepel egy felirat, miszerint a művet Charles “Mask” Junior emlékére ajánlják.
Lewis 1693-ban született Kaliforniában, itt nőtt fel. 1997-ben, 34 évesen két barátjával egy Mustang csomagtartójából harcművészeti ruhákat kezdtek árulni. Ebben az évben megalapították a Tapout márkát, ami 2007-re több millió dolláros üzletté nőtt. Lewis marketing fogás miatt számos alkalommal befestette az arcát, ebből származik a Mask (maszk) becenév.
2009-ben Lewis egy utcai autóversenyen vett részt. Neki egy Ferrari 360-a volt, sajnálatos módon összeütközött egy Porsche-val. A helyszínen meghalt. A Porsche vezetőjét ittasnak találták és letartóztatták. A Porsche-ban volt egy utas is, egy fiatal nő, aki eltörte a könyökét.
Lewis posztomusz bekerült az UFC Hall of Fame-be, így ő az egyetlen, aki nem harcosként került oda!
A félelem
Magunk teremtjük a félelmet. A félelemnek egyetlen lakóhelye van: a jövőbe tekintő gondolatunk. Amitől félünk, üres fantáziálás. Olyan dolog, ami nem létezik az adott pillanatban. Ami nincs, és ha nem akarjuk, nem is lesz. Tehát a félelem csak elmezavar. Nem tévesztendő össze a veszéllyel! A veszély az valóságos. A félelem az rajtunk múlik.
Cypher Raige / After Earth