Üvöltés

Mindannyian hátrahagyottak vagyunk és mindannyian hátrahagyunk másokat. Vagy így, vagy úgy. Az emberek a legnagyobb jó szándékkal mondogatják egymásnak, hogy lépj tovább, majd az idő mindent begyógyít. De létezik olyan veszteség is, amelyet az idő csak elmélyít, megfeketít és beleéget a személyiségedbe az évekkel. Tudsz élni vele, tudsz mosolyogni, tudsz újra boldog lenni, de illúziókba már nem ringatod magad, hisz tudod jól, hogy néha a felszínre tör és el akar nyelni. Az embert nem csak a sikerei és nem csak a boldog pillanatai formálják. Az emlékeink szépíthetik a múltat és törölhetnek bejegyzéseket, építhetünk színházakat magunk köré és viselhetünk ezerféle álarcot, hogy megtévesszük a körülöttünk állókat, a jelképes közönségünket, de összességében nem teszünk ezzel mást, csupán láncra verjük a bennünk lévő szörnyeteget. Mert félünk elengedni azt és elszakadni tőle. Pedig a láncra vert szörnyeteg mindig a legdühösebb, legveszélyesebb. Ezért üvöltünk legbelül mind.

Retroshock: A hátrahagyottak (részlet)