Cselekvés

A tudós ember élete a cselekvés, nem pedig a cselekvésen való gondolkodás, és nem is az azon való gondolkozás, vajon mit fog gondolni, miután véghezvitte a cselekvést. A tudós ember szívvel teli ösvényt választ, és kitartóan követi azt; azután néz, örvendezik és nevet; azután meg lát és tud. Tudja, hogy az élete amúgy is túl hamar véget ér; tudja, hogy sem ő, sem a többi ember nem tart sehová; mivel lát, tudja, hogy semmi sem fontosabb, mint bármi más. A tudós embernek tehát nincs sem becsülete, sem méltósága, se családja, se neve, se hazája – egyesegyedül élni való élete van. Uralt szeszélyén kívül nincs semmi, ami a többi emberhez kötné. A tudós ember így küzd, így verejtékezik, így gürcöl, és ha valaki ránéz, nincs rajta semmi figyelemre méltó, kivéve azt, hogy élete szeszélyét uralma alatt tartja. Mivel semmi sem fontosabb bármi másnál, a tudós ember akármilyen cselekvés mellett dönthet, és miután döntött, úgy végzi azt, mintha fontos lenne számára. Uralt szeszélye azt mondatja vele, hogy amit csinál az fontos, és ennek megfelelően is cselekszik, noha közben tudja, hogy nem fontos, amit csinál. Így aztán, ha elvégezte munkáját, békés szívvel vonul vissza, és akár jók, akár rosszak voltak tettei, akár sikerültek, akár nem, mindez semmilyen módon nem befolyásolja őt. A tudós ember ugyanakkor választhatja a nem cselekvés útját is. Tehet úgy, mintha a nem cselekvés lenne fontos számára – ebben az esetben is helyesen cselekszik, mert ez is uralt szeszélye csupán.

Tanulás

Nekünk embereknek az a dolgunk, hogy tanuljunk, és az ember úgy ered a tudás nyomába, mintha harcba indulna. Az ember félelemmel, tisztelettel, éberséggel és teljes meggyőződéssel indul harcba vagy a tudás nyomába.

Tisztelet

A harcos tisztelettel közelít mindenhez, ok nélkül nem tapos meg semmit. A harcos semminek nem engedi át magát, még saját halálának sem. A harcos nem társ – hozzáférhetetlen; ha valamibe mégis belefog, akkor tisztában van vele, mit tesz.

Küzdelem

A harcos szellem nem hajlik se érzelgésre, se siránkozásra, se győzelemre, se vereségre. A harcos szelleme egyedül a küzdelemre hajlik, és minden küzdelmet úgy tekint, mint utolsó csatáját e földön. Így az eredmény is hidegen hagyja. Utolsó csatájában e földön, a harcos szabadjára engedi szellemét. És miközben küzd – tudván, hogy akarata rendíthetetlen – a harcos csak nevet, mindig csak nevet.

Számvetés

A harcos mindennel számol ezen a világon. A harcos eleve halottnak tekinti magát, tehát semmit nem veszíthet. A legrosszabb már megtörtént vele, így aztán nincs miért elveszítenie a nyugalmát.

Diadal

A harcos nem úgy diadalmaskodik, hogy fejjel megy a falnak, hanem úgy, hogy megkerüli a falat. Nem rombolja le a falat, hanem átugrik rajta.

Szokatlan helyzetben

Végzetesen elhibázott hozzáállás nagyon komolyan venni mindent. Amikor szokatlan helyzetbe kerülünk, a helytelen viselkedés három fajtájához szoktunk folyamodni. Az első az, hogy semmibe vesszük, ami történik, vagy ami történt, és igyekszünk úgy tekinteni, mintha az adott esemény egyáltalán be sem következett volna. Így tesznek a megszállottak. A második, amikor habozás nélkül elfogadunk minden egyes mozzanatot, és azzal áltatjuk magunkat, hogy pontosan tudjuk, mi, miért és hogyan történik. Így cselekszenek a jámbor emberek. A harmadik eset, amikor örökösen gyötör minket egy bizonyos esemény, vagy azért, mert képtelenek vagyunk semmibe venni, vagy azért, mert nem tudjuk teljes szívvel elfogadni. Ez a bolondok útja. A negyedik a helyes út – a harcos útja. A harcos úgy cselekszik, mintha nem történt volna semmi, mert semmit nem hisz el, még ha tétovázás nélkül el is fogad mindent. Elfogad, úgy, hogy nem fogad el, és semmibe vesz, úgy, hogy nem vesz semmibe. Soha nem gondolja, és nem is érzi úgy, mintha nem történt volna semmi. Mindig higgadtan cselekszik, akkor is, ha közben majd kiesik a cipőjéből félelmében. Ez a cselekvésnek az a módja, ami eloszlatja a zaklatottságot.

Ha a harcosnak mégis vigaszra van szüksége, egyszerűen kiválaszt valakit, akárkit, akivel aztán megosztja zaklatottsága minden részletét. A harcos ugyanis nem arra törekszik, hogy megértsék, vagy hogy segítsenek rajta; a beszéddel egyszerűen megkönnyíti magát ettől a nyomástól. Azaz, ha mód nyílik rá, a harcos beszél; ha nem, akkor nem beszél senkivel.

Segítség

A harcos nem kér segítséget, hiszen minden a rendelkezésére áll, amire szüksége lehet élete rendkívüli utazásához. Semmi más nem számít, csak hogy életben maradjunk; az élet az a kis kitérő, amit itt és most megteszünk. Önmagában elegendő, önmagát indokolja és maradéktalanul teljes.

Kihívás

Az alapvető különbség a hétköznapi ember és a harcos között az, hogy a harcos mindent kihívásnak tekint, míg a hétköznapi ember áldásnak vagy átoknak. A harcos, vagy ami azt illeti, egyetlen ember se kívánja soha, hogy valahol másutt legyen, mint ahol éppen van; a harcos azért nem, mert a kihívás élteti, a hétköznapi ember azért nem, mert nem tudja, hol szándékozik rátalálni a halála.

Világok közötti mozgás

A harcos könnyen alkalmazkodik, és a körülötte lévő világgal összhangban mozdul, akár az értelem világáról, akár az akarat világáról van szó. Ennek az elmozdulásnak akkor mutatkozik meg a legveszélyesebb oldala, amikor a harcos úgy találja, hogy az őt körülvevő világ sem az egyik, sem a másik. Ilyenkor úgy kell viselkednünk, mintha elhinnénk az egyiket. A harcosnak tehát az a titka, hogy hit nélkül hisz. De nyilvánvalóan nem elég, ha csak úgy azt mondja, hogy hisz; az felmentené a helyzete vizsgálata alól. A harcos valahányszor beleveti magát a hitbe, döntésként teszi, legmélyebb, legbensőbb elkötelezettségének a kifejezéseként. A harcos nem hisz, muszáj hinnie.

Befolyás

A harcos soha nem hagyja, hogy bármi is befolyásolja. Ilyenformán a harcos akár magát az ördögöt is megpillanthatja, de semmilyen módon nem tudatja senkivel. A harcos önuralmának is feddhetetlennek kell lennie.

Feddhetetlenség

A harcos soha nem tehetetlen. És nem meghökkent, és nem rémült, semmilyen körülmények között. A harcosnak csak a feddhetetlenségére van ideje; minden más elapasztja erejét, míg a feddhetetlenség feltölti. A feddhetetlenség meg nem más, minthogy bármit csinálsz, tedd mindig a legjobbat, amit tehetsz.

Múlt

A múltat állandóan meg kell újítani azzal, hogy az ember minden tettét elmeséli szüleinek, rokonainak, barátainak. Ha viszont nincs múltja az embernek, nincs szükség magyarázatra; senki sem haragszik a cselekedetei miatt, senki sem csalódik az emberben. És ami a legfontosabb, senki sem köti gúzsba az embert a gondolataival. Legjobb teljesen eltörölni a múltat, mert ez megszabadít mások terhelő gondolataitól.

Nyom nélkül

Amint az embert megismerik, a szokásos tulajdonságait várják el tőle, és attól kezdve nem tud szabadulni gondolataik szorításából. Az ember ne árulja el, hogy valójában mit csinál, el kell távolodnia mindenkitől, ködöt teremtve maga körül. Így elérhetetlenné válik az ember, de ez nem azt jelenti, hogy bujkál és titkolózik, sem azt, hogy nincs dolga az emberekkel. Hanem mert nem csavarja ki a világot, könnyedén érinti meg, addig marad, ameddig maradnia kell, majd sebesen továbbmegy, és alig hagy nyomot maga után.

Fontosság

Amíg azt érzi az ember, hogy ő a legfontosabb a világon, nem tudja kellőképpen értékelni a környező világ csodálatosságát.

Aggódás

Az aggódás elérhetővé változtat. Önkéntelenül is elérhetők leszünk tőle. És ha aggódunk, kétségbeesésünkben mindenhez ragaszkodunk; és ha ragaszkodunk, elkerülhetetlenül kimerítjük azt, akihez vagy amihez ragaszkodunk.

Erős test

Nem az az erős test titka, hogy mit teszünk vele, hanem az, hogy mit nem.

Melankólia

A harcosok életében végtelenül természetes, hogy valaki minden külső ok nélkül szomorú legyen. Valahányszor széttörnek az ismert határai, a fényes tojás energiamezőként megérzi végső rendeltetését. Elég, ha az ember egyetlenegy pillantást vet a fényszövedéken kívüli örökkévalóságra, hogy számba vett világunk lakályossága menten darabokra hulljon. Az ebből eredő melankólia akár halált is okozhat.

A legjobb módja a melankóliától való szabadulásnak, ha az ember csúfot űz belőle. Az első  vigyázó figyelem eszeveszetten megpróbálja helyreállítani azt a rendet, amelyet a szövetségessel való kapcsolat darabjaira tört. Mivel racionálisan képtelenség helyreállítani a rendet, az első vigyázó figyelem úgy próbál rendet tenni a maga tartományában, hogy minden erejével a mélabú hatalmába keríti az embert.

Kikezdhetetlen élet

A kikezdhetetlen élet magától józansághoz, másfelől a gyűjtőpont elmozdulásához vezet. A gyűjtőpont belülről is elmozdítható, ám a kikezdhetetlen embereknek nincs szükségük senki kalauzolására, mivel önmaguktól képesek arra, amire a látók, egyszerűen az energiatakarékosságuk folytán. Csak egy icipici kis alkalomra van szükségük, hogy tudatára ébredjenek a látók által feltárt lehetőségeknek.

Más világok veszélye

A harcosok számára más világok összeállítása azzal a veszéllyel jár, hogy a többi világ rendje éppúgy ragaszkodik ahhoz, amit egyszer magába olvasztott, mint a mi világunk rendje. A beigazulás ereje olyan, hogy ha egyszer a gyűjtőpont kiszakad normál helyzetéből, más helyzetekben, más rendek által rögzül. A harcosok így hát kénytelenek vállalni azt a kockázatot, hogy elképzelhetetlen egyedüllétben akadnak el.

 

–