Margaret Coulson tüdőrákban halt meg. Halála előtt írt egy levelet:
Minden találkozás a barátainkkal távozással kell hogy véget érjen, így, barátaim, ma elbúcsúztunk. Ez az élet. Nem áll érdekünkben, hogy figyelmen kívül hagyjuk a tényeket vagy bujkáljunk előlük, akkor hát miért tennénk? Az élet az, ami: ajándék, melyet egy időre kölcsönkapunk – mint egy könyvtári könyvet -, és végül vissza kell adnunk. Hogyan forgassuk hát e kötet lapjait? Ha képesek lennénk szem előtt tartani, hogy nem a miénk – csak a gondjainkra van bízva, hogy tanulmányozzuk, tanuljunk belőle -, akkor talán másképp bánnánk vele, amíg a birtokunkban van. Mit kezdhetünk hát egy drága barát értékes ajándékával? Ezt a kérdést fontos feltennünk, és a mai nap különösen alkalmas erre.
Elménk csak jár, megállás nélkül. Feltűnt már ez nektek? Csak gondolkodunk, gondolkodunk, míg bele nem tekerjük magunkat a földbe, mint egy laposcsavart. A tuskóm azt üzeni: Minden kérdésünkre megtaláljuk a választ a szélben, a fákban, a kövekben és a vízben.
Senki sem áll támasz nélkül. Mindenkin lehet segíteni. Jól felkutatni azokat, akiknek szükségük van ránk, hogy a javukat szolgálhassuk. Ajánlom, hogy tegyetek így. Semmi sem lehetetlen, ha erősen akarjuk. Ne szomorkodjatok. Boldogítson benneteket az a tudat, hogy van még egy napotok megtenni, amit meg kell tennetek. Hiszen napjaink száma véges.
Erre a világra születtünk, és nem másikra. Nem tökéletes, olyan, amilyen. E világ szolgál nekünk néhány egyszerű igazsággal. Javunkra válnak, ha elfogadjuk őket, de van köztük néhány, ami nyugtalanít vagy megrémít minket. Például: nincs világosság sötétség nélkül – és ez sokunkat aggaszt -, ám enélkül hogyan tudnánk megkülönböztetni őket? Minden napunk fele sötétségben telik; tetszik vagy sem, ezzel meg kell békülnünk. Tekintheted azt metaforának. Sokan tesznek így. Én tényként kezelem. A metaforák gyönyörűen fogalmazzák meg az igazságot. Ahogy a tények is. Mindkettő azt mondja el, hogy az idő – sötétség, világosság – körbeforog. Áthaladunk rajta, gyakran csak mint utasok, ám ha nyitott szemmel tesszük, utunk során bőven van mit tanulnunk. Az utazó többet tanul, mint az utas. Mikor eljön a sötétség, az utazó megtanulja, hogy ne féljen, mivel tudja, hogy a világosság visszatér, Bárki, aki eltöltött már egyedül egy éjszakát az erdőben, tudja ezt.
Ha javasolhatok valamit: Ha a sötét idő jön, pont ahogy éjjel is tennéd, őrizd a fényt belül. Vannak olyanok, tanúsíthatom, akiknek ez már sikerült. Idővel megtanulod felismerni a világosságot magadban és másokban is. Imigyen találtok majd egymásra. Együtt a világosságot erősebbé teszitek.
Ennek igazságában oly biztos vagyok, mint abban, hogy eljön a virradat: A sötétség mindig meghajol a világosság előtt, ha a világosság elég erős.
Mark Frost: Twin Peaks – Az utolsó dosszié (részlet)