Homeosztatikus világkép

Vecserovszkij bevezette a Homeosztatikus Világegyetem fogalmát (éppen ezt az archaikus és költői szót használta). “A Világegyetem megőrzi szerkezetét” – ez volt kiinduló alapigazsága. Szerinte az energia-megmaradás és az anyagmegmaradás törvénye csupán egyedi megnyilvánulásai a szerkezet megőrződése törvényének. Az entrópia növekedésének törvénye ellentmond a Világegyetem homeosztázisának, s éppen ezért részes nem általános törvényszerűség. Ezt a törvényt egészíti ki az értelem állandó újratermelődésének törvénye. E két résztörvénynek az összekapcsolódása és egymás elleni harca biztosítja végül is a szerkezet megmaradásának általános törvényét.

Ha csak az entrópia növekedésének törvénye létezne, a világegyetem szerkezete eltűnne, eluralkodna a káosz. Másrészt, ha létezne vagy ha csak túlsúlyban lenne az állandóan korszerűsödő és mindenható értelem, megbomlana a világegyetem homeosztázis adta szerkezete. Természetesen ez nem azt jelentené, hogy a világegyetem jobb vagy rosszabb lenne, egyszerűen más lenne, a homeosztatikusság törvénye ellenére, miután az állandóan fejlődő értelem előtt csupán egy cél állhat: a Természet természetének megváltoztatása. Éppen ezért a Világegyetem Homeosztázisának lényege az entrópia növekedése és az értelem fejődése közötti egyensúly fenntartásában van. Ezért nincs és nem lehet szupercivilizáció, mivel a szupercivilizáción éppen hogy azt az értelmet értjük, mely olyan szintig fejlődött, hogy már kozmikus méretékben felülkerekedik az entrópia növekedésének törvényén. S mindaz, ami most velünk történik, nem más, mint a Homeosztatikus Világegyetem első reakciója arra a fenyegetésre, hogy az emberiség szupercivilizációvá válhat. A világegyetem védekezik.

Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Egymilliárd évvel a világvége előtt (részlet)

Tuskó Lady búcsúlevele

Margaret Coulson tüdőrákban halt meg. Halála előtt írt egy levelet:

Minden találkozás a barátainkkal távozással kell hogy véget érjen, így, barátaim, ma elbúcsúztunk. Ez az élet. Nem áll érdekünkben, hogy figyelmen kívül hagyjuk a tényeket vagy bujkáljunk előlük, akkor hát miért tennénk? Az élet az, ami: ajándék, melyet egy időre kölcsönkapunk – mint egy könyvtári könyvet -, és végül vissza kell adnunk. Hogyan forgassuk hát e kötet lapjait? Ha képesek lennénk szem előtt tartani, hogy nem a miénk – csak a gondjainkra van bízva, hogy tanulmányozzuk, tanuljunk belőle -, akkor talán másképp bánnánk vele, amíg a birtokunkban van. Mit kezdhetünk hát egy drága barát értékes ajándékával? Ezt a kérdést fontos feltennünk, és a mai nap különösen alkalmas erre.

Elménk csak jár, megállás nélkül. Feltűnt már ez nektek? Csak gondolkodunk, gondolkodunk, míg bele nem tekerjük magunkat a földbe, mint egy laposcsavart. A tuskóm azt üzeni: Minden kérdésünkre megtaláljuk a választ a szélben, a fákban, a kövekben és a vízben.

Senki sem áll támasz nélkül. Mindenkin lehet segíteni. Jól felkutatni azokat, akiknek szükségük van ránk, hogy a javukat szolgálhassuk. Ajánlom, hogy tegyetek így. Semmi sem lehetetlen, ha erősen akarjuk. Ne szomorkodjatok. Boldogítson benneteket az a tudat, hogy van még egy napotok megtenni, amit meg kell tennetek. Hiszen napjaink száma véges.

Erre a világra születtünk, és nem másikra. Nem tökéletes, olyan, amilyen. E világ szolgál nekünk néhány egyszerű igazsággal. Javunkra válnak, ha elfogadjuk őket, de van köztük néhány, ami nyugtalanít vagy megrémít minket. Például: nincs világosság sötétség nélkül – és ez sokunkat aggaszt -, ám enélkül hogyan tudnánk megkülönböztetni őket? Minden napunk fele sötétségben telik; tetszik vagy sem, ezzel meg kell békülnünk. Tekintheted azt metaforának. Sokan tesznek így. Én tényként kezelem. A metaforák gyönyörűen fogalmazzák meg az igazságot. Ahogy a tények is. Mindkettő azt mondja el, hogy az idő – sötétség, világosság – körbeforog. Áthaladunk rajta, gyakran csak mint utasok, ám ha nyitott szemmel tesszük, utunk során bőven van mit tanulnunk. Az utazó többet tanul, mint az utas. Mikor eljön a sötétség, az utazó megtanulja, hogy ne féljen, mivel tudja, hogy a világosság visszatér, Bárki, aki eltöltött már egyedül egy éjszakát az erdőben, tudja ezt.

Ha javasolhatok valamit: Ha a sötét idő jön, pont ahogy éjjel is tennéd, őrizd a fényt belül. Vannak olyanok, tanúsíthatom, akiknek ez már sikerült. Idővel megtanulod felismerni a világosságot magadban és másokban is. Imigyen találtok majd egymásra. Együtt a világosságot erősebbé teszitek.

Ennek igazságában oly biztos vagyok, mint abban, hogy eljön a virradat: A sötétség mindig meghajol a világosság előtt, ha a világosság elég erős.

Mark Frost: Twin Peaks – Az utolsó dosszié (részlet)

Ötödik pecsét

Aki sokat szenvedett és élete során megjárta már a halál mezsgyéjét, az tudja, hogy semmi sem menti meg inkább a rossztól és a bűntől, mint a szenvedés maga. Ne tartóztasd meg magad a szenvedéstől, mert ez az útja annak, hogy jó lehess. Ez az egyetlen mód, hogy végítéletkor ott lehess majd a kiválasztottak között, akiknek jelenlétében János jelenésének angyala feltöri majd az ötödik pecsétet.

Keszei Károly / Az ötödik pecsét (részlet)

Katonák

Ismeretlenül vagyok itt olyan emberekkel, akik nemigen hiányoznak senkinek. A legtöbben a társadalom legaljáról jöttek. Olyan kis helyekről, hogy sosem hallottam róluk. Kimaradtak az iskolából és ha szerencséjük van és megússzák, várja otthon őket egy gyári állás. A legtöbbjüknek semmije sincs, szegények. Nem kellenek senkinek. Mégis harcolnak a mi társadalmunkért és a szabadságunkért. Furcsa, nem? Ott vannak a sor legvégén és ezt ők is tudják. Maguk is állatoknak tartják magukat, mert ezt csak az állat tudja elviselni, ember nem. De ilyen kiváló embereket még nem láttam, nagyi. Ők Amerika szíve-lelke.

A szakasz / Chris levele a nagymamájának (részlet)

36 igaz ember

A haszid tanításokban gyakran idéznek egy régi zsidó legendát, amely szerint harminchat igaz ember él a földön. Nem tudnak egymásról, s nem tudnak küldetésükről sem. Az igazak többnyire szegény, egyszerű, hétköznapi emberek: munkások, parasztok, vízhordók, stb., de “rajtuk nyugszik a világ”. Ők “ama kegyhelyek, melyek felfogják a világ minden szenvedését… Ha csak egy hiányozna közülük, a világ elpusztulna a szenvedésekben”. Az igazakat sohasem ismeri fel a többi ember. Az irgalmatlan szükség idején megjelennek, teljesítik kötelességüket, és meghalnak.

Simon Wiesenthal: A gyilkosok közöttünk járnak (részlet)

Ősi Istenek

A Biblia azt írja, Isten megteremtette az eget és a földet. De miből teremtette? Nyilvánvaló, a gondolatból, a képzeletből, az akaratból, ha úgy tetszik. A Biblia ezután azt mondja: És megteremtette Isten az embert a saját képmására. Ez nem azt jelenti, hogy az ember rendelkezik az összes isteni tulajdonsággal, csak kisebb mértékben? Ezért hát, ha Isten mindenhatóságában képes volt az elméjével megteremteni a világegyetemet, akkor az emberi elme, amely hasonlatos Istenéhez és annak részese itt, a Földön, még ha végtelenül kisebb léptékben, de ugyanúgy képes az akaraterejével teremteni, nem?

Vegyük például a kezdetek kezdetén létező ősi isteneket! Ki tudja, talán őket is az ember teremtette! És ha már megteremtődtek, ki tudná megmondani, hogy nem fejlődtek-e pusztító lényekké, akik kikerültek teremtőik hatalma alól? Ha ez igaz, akkor az egyetlen mód, hogy elpusztítsuk őket, ha többé már nem hiszünk bennük. Talán ezért haltak ki az ősi istenek is, amikor az emberek a keresztény hit felé fordultak.

Mearle Prout: A féreg háza (részlet)

Szörnyű igazságok

Vannak igazságok, amelyek a szavak alkotta felszín alatt rejtőznek. Igazságok, amelyek figyelmeztetés nélkül bukkannak elő, mint a tengeri szörny háta, majd el is tűnnek. Az éneklés és a dal számomra az útkeresés, hogy a felszínre tudjam csalogatni a szörnyet. Hogy megteremtsem a helyet, ahol a lény képes átszakítani a mindannyiunk által ismert valóság határát. Ez a csillogó hely, ahol a képzelet és a valóság találkozik, ez az, ahol a szerelem, a könnyek és az öröm léteznek.

Ez az a hely.

Ez az, ahol élünk.

Nick Cave / 20000 nap a Földön (részlet)

A rend

Mindenben megnyilvánul egy bizonyos rend, amely része a mi világmindenségünknek. Ez a rend szimmetrikus, elegáns, kecses – ugyanazok a tulajdonságok vannak meg benne, mint azokban a dolgokban, amelyeket az igazi művész megörökít. Látni lehet az évszakok egymásra következésében, abban, ahogy a homok fodrozódik, látni lehet a karbolcserje ágaiban-bogaiban, levelei mintázatában. Utánozni igyekszünk ezt a rendet életünkben és társadalmunkban, keressük a vigaszt és erőt adó ritmusokat, táncokat, formákat. Érezni lehet azonban azt is, hogy a végső tökély megtalálása veszélyt hordoz. Nyilvánvaló, hogy a végső rend belemerevedik önmagába. Az ilyen tökéletességben minden a halál felé tart.

Irulan hercegnő: Muad-Dib összegyűjtött mondásai

Frank Patrick Herbert: A Dűne

Befolyások hatása alatt

A szülők,  tudatosan vagy sem, de születésüktől fogva tanítják gyermekeiket arra,  hogy viselkedjenek,  gondolkodjanak, érezzenek és érzékeljenek. Nem könnyű dolog kiszabadulni ezeknek a  befolyásoknak a hatása alól,  ugyanis mélyen felszívódnak, és az élet első két vagy három évtizedében szükségesek a biológiai és társadalmi fennmaradáshoz. A felszabadulás  csak azért lehetséges egyáltalán, mert az egyén induláskor autonóm állapotban van, azaz képes a tudatosságra, a  spontaneitásra és  intimitásra, és bizonyos fokig megválaszthatja, hogy a szülői tanítások milyen részeit fogadja majd el.  Az élet korai szakaszában,  bizonyos  sajátos pillanatokban dönti el, hogyan fog a szülői tanításokhoz alkalmazkodni. Az alkalmazkodásban azért maradhatnak hézagok, mert a döntések természete olyan, hogy nem megváltoztathatatlanok; kedvező körülmények között módosíthatók.

Autonómiáról tehát akkor beszélhetünk, ha megszabadultunk a tárgy lényegétől idegen dolgoktól. Ezeknek a dolgoknak az elvetése azonban sohasem végleges: állandó harc folyik azért, hogy vissza ne süllyedjünk a régi állapotba.

Először is meg kell szabadulni a törzsi vagy családtörténeti hagyományok teljes ballasztjától. Ezután el kell vetni az egyénileg ható szülői, társadalmi és neveltetési hatásokat. Ugyanezt kell tenni nagyban a modern társadalom követelményeivel, és végül – részlegesen vagy teljesen – fel kell áldozni a közvetlen társadalmi környezetből származó előnyöket. Fel kell továbbá adni az önkényeztetésnek és a jutalmaknak a könnyű módozatait. Ezen az úton járva az egyénnek olyan  személyes és  társadalmi kontrollhoz kell eljutnia, hogy – talán csak az álmok kivételével– szabadon választhasson a különböző viselkedéscsoportokból. Ekkor megérett arra, hogy játszmamentes kapcsolatokat építsen ki. Ezen a ponton kibontakoztathatja autonómiára való képességeit. Ez az egész felkészülési szakasz lényegében nem egyéb, mint hogy barátságosan búcsút veszünk a szülőktől (és egyéb Szülői befolyásoktól);  alkalmasint majd újra  találkozhatunk velük,  egészen kellemesen, de többé már nem uralkodnak fölöttünk.

Az emberi élet így fest: az idő kitöltésének folyamata, amely mindaddig tart, amíg a halál vagy a Mikulás el nem érkezik, s amelynek során az ember sovány kis választékból választhatja ki, ha egyáltalán van ilyen választéka, hogy a hosszú várakozás idején milyen tranzakciókat  bonyolítson le  –  e kép persze  közhelyszerű, de korántsem végső válasz. Egyes szerencsés embereknek megadatik valami, ami nem szorítható be a viselkedés egyetlen osztályába sem, s ez a tudatosság; valami, ami felülemelkedik azon, amit a múlt beprogramoz, s ez a spontaneitás; valami, ami több jutalmat nyújt, mint a játszmák, s ez az intimitás. De mindhárom ijesztő, sőt kockázatos lehet azoknak, akik nincsenek rá felkészülve. Ők talán jobban járnak, ha megoldásaikat a társas cselekvésnek valami olyan népszerű technikájában keresik, mint például az “együttesség”. Ez azt jelenti, hogy az emberi faj számára nincs, de tagjai számára van még remény.

Eric Berne: Emberi játszmák (befejező rész)