Amikor 1939-ben a német kémikus, Otto Hahn felfedezte az atomhasadás elvét, az egész világ katonai köre felfigyelt. A világ a történelem legvéresebb összeesküvésére készült, és sokaknak világos volt, hogy az atomfegyver sorsdöntő fordulatot hozhat. Szerencsére a náci Németország nem vitte végig az atombomba gyártását. Az amerikaiak azonban igen, így 1942-ben megkezdődött a Manhattan-terv, amely azzal végződött, hogy két japán városra, Hirosimára és Nagaszakira atombombát dobtak. A projektben részt vett a fiatal tudós, Louis Slotin is. Már korábban dolgozott az első működő atomreaktor építésén, és már fiatalkorában az atomfizika szakértőjének tekintették. Különösen a rakétaindító szerkezet szerelésében volt kitűnő.

A végzetes keddi nap:

A háború után a Los Alamosban lévő kutatóközpontban folytatódott az atomkutatás, 1946. május 21-én, kedden is. Ezen a napon Louis Slotin kollégáival azt kutatta, hogy milyen feltételek mellett lehet láncreakció. Kísérletükhöz két fém félgömböt használtak, melyek közepe radioaktív plutóniummal volt töltve. Amikor a két félgömb közeledett egymáshoz olyan mennyiségű plutónium keletkezett, hogy beindulhatott a láncreakció. Az egész kísérlet kísértetiesen hasonlított egy mérges kígyó ingerléséhez, meztelen lábbal…

Kék villanás és nagy a baj:

Slotin a kísérletben kézzel, egy csavarhúzó segítségével tartotta távol egymástól a félgömböket. A csavarhúzó hirtelen kiesett Slotin kezéből, és a két félgömb összekapcsolódott. A laboratóriumot kék villanás ragyogta be, és a sugárzás túlhaladta a kritikus értéket. Louis Slotin tisztában volt vele, hogy nagy baj van, de lélekjelenlétének köszönhetően sikerült a két félgömböt szétszakítani egymástól. Kollégái így megmenekültek, de Slotin szervezetébe a sugárzás halálos dózisának a többszöröse került. “Ti rendben lesztek, de én már el vagyok intézve” – mondta, amint a halálra rémült kollégáihoz fordult. Sajnos igaza volt, kilenc nap szenvedés után elhunyt a kórházban. 21 Sv dózist kapott.