Áll a füvön. A melegtől reszket a levegő. Egyszer csak kitárja két karját és az udvarnak ugyanazon a pontján, ahol kislánykorában, forogni kezd. Forog. forog és amikor már beleszédül, lefekszik, hanyatt a gyepre, megmarkolja az erős füvet, nézi az imbolygó fákat, a tetőt, a tetőn a cserepeket, nem bánja a szédülést, nem várja, valójában nem is akarja, hogy megálljon körülötte a világ.