Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm. Füves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem. Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért.

Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem. Asztalt terítesz nékem az én ellenségeim előtt; elárasztod fejem olajjal; csordultig van a poharam. Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig.

Mr. Eko, Lost
Eli, The book of Eli

Ez az a nézet, hogy a természet irtózik az űrtől, még a spirituálistól is. A hitehagyott ember olyan, mint egy üres csónak. Valószínűbb, hogy engedi, hogy az életét egy nálánál nagyobb erő irányítsa.

Premonition

Egyszer egy jól kereső apa úgy döntött, hogy elviszi vidékre 7 éves kisfiát azzal a céllal, hogy megmutassa neki, milyen szegény emberek is vannak, és hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfogja azt, hogy milyen szerencsés családban él. Egy egyszerű falusi család házában szálltak meg, ahol egy napot és egy éjszakát töltöttek.

Amikor a vidéki út végén tartottak, az apa megkérdezte a fiát.

– Nos, mit gondolsz erről az útról?
– Nagyon jó volt apa!
– Láttad, hogy némelyek milyen szükségben és szegénységben élnek?
– Igen.
– És mit láttál meg mindebből?
– Azt, Apa, hogy nekünk egy kutyánk van, nekik sok. Nekünk egy medencénk van otthon, ők meg egy tó partján laknak. A mi kertünket lámpák árasztják el fénnyel, az övékére pedig csillagok világítanak. A mi udvarunk a kerítésig tart, az övéké addig amíg a szem ellát. És végül láttam, hogy nekik van idejük beszélgetni egymással, és hogy boldog családként élnek. Te viszont,és Anyu egész nap dolgoztok, és alig látlak titeket.

Az apa csak fogta a kormányt, vezetett csöndben, mire a kisfiú hozzátette:

– Köszönöm Apa, hogy megmutattad, hogy milyen gazdagok is lehetnénk.

Egyszer egy indiánt meghívta a barátja New York-ba. Az indián amikor beért a városba, olyat érzett, amit soha életében: nyüzsgés, rengeteg autó, tömeg, moraj. Ahogy mentek a járdán, egyszer csak megállt az indián és kérdezte:

– Hallod?
– Mit? Az autókat, az embereket? – kérdezte a barátja.
– Nem. Egy tücsköt hallok!
– Nem hiszem, hogy itt valahol egy tücsök ciripelne!

Az indiánt fülelt tovább, majd odament egy házfalra felfutó növényhez, széthajtotta a leveleit és ott volt a tücsök.

– Biztos, hogy neked sokkal kifinomultabb a hallásod, mint amilyen a mi városi zajhoz szokott fülünk! – álmélkodott a barátja.
– Kérek tőled egy tízcentest – jött a válasz.

Az indián megfogta a tízcentest, majd szépen leejtette a földre. A járókelők egyből felkapták a fejüket, megtorpantak, amint meghallották ezt, a tücsök ciripelésénél nem hangosabb zajt.

… és az árnyak nem eresztenek.

Frank Silva: Bob (Twin Peaks)

Brandon Lee: Eric Draven (The Crow)

Heath Ledger: Joker (Dark Knight)

Egyedül születünk, és egyedül halunk meg… és a kettő közt van egy kis darab idő, amikor az olyan idióták, mint a Lelkész, megpróbálják bebizonyítani, hogy nem vagyunk egyedül.

Peter Marshall: Nincs helyed a temetőben – részlet

Egy órával a kórházba érkezése után már ágyban feküdt, pedig a műtétet másnap délelőttre tűzték ki. Akkoriban ilyen kezelés járt a betegeknek.

(…)

Így hát egyedül hajtott el korán reggel a kórházhoz, és a sebészeti szárny üveggel elkerített előszobájában várakozott tíz-tizenkét kórházi köpenyt viselő emberrel együtt, akiket ugyancsak az aznapi első menetre osztottak be. Valószínűleg délután négykor is ennyire telt ház lesz. A páciensek többsége a túlsó oldalon távozik, kivéve azt a néhányat, akik hetekig maradnak; mindenesetre azzal ütötték el az időt, hogy a reggeli újságot olvasták; ha valakit szólítottak, és felállt, hogy bemenjen a műtőbe, odaadta az újság rá eső részét annak, aki kérte. Azt lehetett volna hinni a szobában uralkodó nyugalomból, hogy hajat vágatni mennek, és nem, teszem azt, a fejbe vezető artériájukat felvágatni.

A szomszédja, miután átnyújtotta a napi sportrovatot, egyszer csak halkan beszélni kezdett hozzá. Valószínűleg csak a negyvenes évei végén vagy az ötvenes évei elején járt, de a bőre tésztás volt, és a hangja nem volt sem erős, se magabiztos. – Először meghalt az anyám – mondta -, hat hónappal később meghalt az apám, nyolc hónappal később meghalt az egyetlen nővérem, egy évvel később becsődölt a házasságom, és a feleségem elvitte mindenemet. Akkor kezdtem arról képzelődni, hogy odajön valaki, és azt mondja: “Most pedig levágjuk a jobb karját is. Mit gondol, el tudja viselni?” Úgyhogy levágják a jobb karomat. Aztán valamivel később megint jönnek, és azt mondják: “Most pedig levágjuk a bal karját.” Aztán mikor az is megtörtént, visszajönnek egy napon, és azt mondják: “Akar most kiszállni? Elég ennyi? Vagy folytassuk, és jöhet a lába?” És egész idő alatt azt gondoltam: mikor, mikor szállok ki? Mikor nyitom ki a gázt, és mikor dugom bele a fejemet a sütőbe? Mikor elég az elég? Így éltem a gyászommal tíz évig. Tíz évig tartott. Most végre túl vagyok a gyászon, és akkor kezdődik ez a szar.

Philip Roth: Akárki (részlet)

De ő sem volt boldog. Pusztán a felfüggesztett boldogtalanság állapotában leledzett, és az nem marad mindig felfüggesztve, a felfüggesztés nagyon könnyen véget érhet.(…) És amikor megszűnik a boldogtalanság felfüggesztése, akkor csak annál keményebben sújt le, mert egyszer már felfüggesztették. Jobb kezdetektől fogva úgy élni, hogy az ember megszokja a boldogtalanságot. Jobb semmit sem elfogadni, mint kockáztatni, hogy az ember elveszít valamit.

Peter Marshall: Nincs helyed a temetőben (részlet)

Az öt- és hatéves kisgyerekek felügyelet nélkül csellengtek az erdőben. Egy bokor alján vették észre a hatalmas testű, kódorgó rottweilert. Úgy gondolták, befogják, majd eladják az értékes kutyát. Piszkálni, hergelni kezdték, majd amikor a kutya rájuk morgott, megijedtek, és szaladni kezdtek előle. A rottweiler utánuk. Futás közben a kutya fellökte az egyik gyereket, aki beütötte a fejét. A kisfiú sírni kezdett. Az éppen arra kanyarodó villamos vezetője azt hitte, hogy a kutya megmarta a zokogó, vérző fejű gyereket, és a helyzetet félreértve vasdoronggal támadt az állatra. A közben helyszínre érkező rendőröket ekkor már valóban egy teljesen felbőszült, acsarkodó rottweiler fogadta. Nem volt más megoldás: a kutyát agyon kellett lőni.